Me, Myself and Time... http://mmt.blogger.hu =P hu hatvanegy-a boldogság ízei http://mmt.blogger.hu/2012/03/13/hatvanegy-a-boldogsag-izei Rám nézett.... A szemében valami új, eddig ismeretlen láng lobogott... Olyan szenvedéllyel tekintett pupillámba, amitől forró érzés árasztott el... Egy pillanatig megint minden olyan volt, mint akkor először... Amikor még minden új volt közöttünk. Ahogy így nézett rám, óvatosan megérintette a kezemet... Összekulcsolta ujjait az enyémekkel... Erős bizsergés járta át testemet attól, ahogy a bőre súrolta az enyémet... A másik kezével lassan átfogta a derekamat és magához vont. Az arca egészen közel került az enyémhez. Beleremegtem attól, hogy ilyen közel érzem magamhoz. Azt akartam, hogy ez a pillanat sose érjen véget. Most én vettem erőt magamon, és fölnéztem rá, egyenesen a szemébe. Egy darabig néztük egymást, kifulladva, levegőt kapkodva a heves érzelmektől, amik akkor száguldoztak bennünk. Szinte megállt körülöttünk a világ. A szívem egyre vadabbul vert, egy ritmusra az övével. Egyek voltunk. Végül lehajolt, puha ajkait az enyémekre helyezte, és forrón megcsókolt. Abban a pillanatban meghaltam, majd újjászülettem, vágytam rá minden porcikámmal, akartam őt mindenemmel, ő volt a fény és a sötétség, ő volt az élet és a halál, ő volt a minden, és mégis csak egy ember. Az az ember, akiről tudtam, hogy többé nem tudok néllküle élni, a rabjává tett a csókjával, és ellopta a szívemet. Mégis boldog voltam, mert tudtam, hogy az ő szíve nálam van, tudtam hogy ő is vágyakozik rám, hogy nem tud nélkülem élni. Akkor értettem meg igazán, mit jelent boldognak lenni, megértettem, mi az hogy szerelem...

/Saját/

Létezik az, hogy valaki belép egy ajtón, vagy beszáll egy autóba, és amikor meglátjuk, amikor először találkozik pillantásunk az övével, azonnal tudjuk, ő az? Létezik az, hogy egyetlen pillanat során olyan mértékű és mélységű érzelmek halmozódnak fel bennünk, mint amire egész addigi életünk során nem volt példa? Behunyom a szemem, visszagondolok erre a pillanatra, és emlékezem. Arra, ami ekkor történt. Mi hatalmasodott el rajtam? Mi okozta az érzést, ami egyetlen pillanat alatt beleköltözött elmémbe, s végérvényesen felkavarta addig józannak vélt működését? Talán az ösztön. Talán a viszonzás csodálatos érzékelése. Mert pontosan úgy nézett rám, akkor, először, mint ahogyan szerettem volna, hogy rám nézzen. Ahogyan csak az néz a másikra, aki pontosan azt éli át, amit akkor, azokban a pillanatokban én is átéltem.

/Tomán Edina/

Üres szavak alá rejtettük azt a rettenetes izgatottságot, mely egymáshoz kergetett. Dadogva titkoltuk, hogy akarjuk egymást. Megjött az a pillanat, amelyben kíváncsiak lettünk egymás ízére, és meg akartuk kóstolni egymást. A szerelmi emberevés ünnepi pillanata, amikor egymásnak esik az éhes férfi meg az éhes asszony, és kézzel, szemmel, szájjal, miden érzékével iparkodik mennél többet falni a másikból, hogy a ruhán, húson és csonton keresztül eljusson a mindentől megfosztott, mezítelen lélekig.

/Heltai Jenő/

Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet.

/William Shakespeare/

És van, újra van a világ
és van benne hova lennem.

Mert ennyi csak, szeretsz és szeretlek,
milyen egyszerű ez, tényleg.

/Vas István/

Nemrég még csak néma tekintetekben nyilvánult a szerelem, olyanok voltak e tekintetek, mintha milliárd hangya mászkálna az ember testén; égetők, de tüzük édes zsibongást okoz; azután a kézérintés jött, a "költészet kapcsa", kéz kezet fog, mintha két puha fészek tapadna egymáshoz... milyen csodálatos villanysodrony szívtől szívhez. Most már a csókoknál vannak. A mama a másik szobában (...), akkor aztán meg van engedve a lopás. Hiszen a szerelem maga lánc, s ha már valaki úgyis láncon van, hadd legyen legalább igazi tolvaj.

/Mikszáth Kálmán/

Hát szóval.... Boldog vagyok. (: és szerelmes ^^ <3<3 NAGYON^^ *-* <3<3

]]>
Tue, 13 Mar 2012 11:31:05 +0100 19130_66151
sziksztííííí. (60) http://mmt.blogger.hu/2012/01/27/sziksztiiiii-60 najó szóval történések.:

jókedv, történetek, jókedv, éneklés, jókedv, gitározás, jókedv..... Gábor. =D (L)

részletesebben:

holnap leszünk együtt nyolc hónapja Gáborral. rádásul pont szombatra esik, szóval ez lesz egyben a 35-ik hét is. : DD annyira nagyon boldog vagyok vele hogy nagyon nagyon nagyon. : DD Szeretem és ő is szeret engem, és ettől nagyon boldog vagyok. =D

Igyekszem többet énekelni, és gitározni. Nagyon élvezem. az énektanárnál órák után Tinával szoktunk énekelni. szóval tökjó. : DD

Naszóval. ma balhé volt az angol tanárral. (nem mondok nevet, mert nem illik.) szóval a drága szteffi (x"DD) megint osztogatta a crying face-eit. de mindegy, igazából lényegtelen. annyira unom már hogy nincs is kedvem leírni. viszont az osztály úgy kiállt mellettem szóval.... jó volt. : DD nem sokon múlt hogy nem röhögtem végig amíg balhézott..... : DD najó. majd nemsokára azthiszem fölteszek valami történetet. mert jó lenne. : DD és mert ilyenkor nem mindig tudok írni, pedig szeretnék. ^^ naszóval majd jahh. : DD sziasztok vagy valami^^ már ha olvassa bárki.... : DD (ezúton is köszi azoknak akik ha nem is konkrétan mellettem de kiálltak a szteffi ellen. (Y) )

Barnuss. =P

]]>
Fri, 27 Jan 2012 13:59:50 +0100 19130_65072
sleepy morning. http://mmt.blogger.hu/2011/12/16/sleepy-morning SR-71
Broken Handed

If you wanted to, could your heart be true
If you wanted to, could you not want
Anyone else's world
Anyone else's world

If you wanted it just break off a bit
If you wanted a taste of
Someone else's world
Somebody else's world

I'm A Broken Handed Superman
You're A Krypto-Nightingale Snow-White
Now I understand
It's something I understand
Some things I understand

If I wanted to, could my faith be true
If I wanted to, could I not want
Anyone else's world
Anyone else's world

If I wanted it, I'd break off a bit
If I wanted a taste of
Someone else's world
Somebody else's world

I'm A Broken Handed Superman
You're A Krypto-Nightingale Snow-White
Now you understand
Now do you understand?
Some things I don't understand

There is no sin and virtue here
Just the Devil and the Jesus road
All my angels and all my demons
Always see me, all my demons

I'm A Broken Handed Superman
You're A Krypto-Nightingale Snow-White
Now I understand
It's something I understand
Some things I understand

I'm A Broken Handed Superman
You're A Krypto-Nightingale Snow-White
Now I understand
It's something I understand
Some things I understand

Most nagyon tetszik ez a szám. : DD aaaannyira jó, mindenkinek tudom ajánlani. a refrén az valami zseniális. szeretem ezt az együttest. szép lassan kezdek visszatérni törzsgyökereimhez ami annyit tesz hogy a következőket hallgatom mostanában:

-SR-71
-Escape The Fate
-Bullet For My Valentine
-Linkin Park
-Framing Hanley

meg hasonlókat... : DD egész jókedvem van. csak nagyon fáj a nyakam, nagyon fáradt vagyok és... utálom hogy Gábornak mindig haza kell mennie. egyszer legalább egy hétvégét itt maradhatna annyira jó lenne. úgy tud hiányozni amikor nincs velem. : (( na mindegy. valahogy majd csak túlélem......megint. reménykedek benne hogy legalább karácsonykor.... áhh miket beszélek úgysem lesz velem. : (((( nem érek neki annyit. vagyis. nem akar útban lenni. de..... áááh mindegy. most nemtudok már vele mit kezdeni. egész eddigi életem során összesen egyetlen egy szar karácsonyom volt, lévén, hogy imádom a karácsonyt. az az egy az tavaly volt, mert az volt az első karácsony apu nélkül. azthiszem.... ez lesz a második. maga a karácsony jó mert anyuékkal vagyunk és szép ünnep meg minden de. ha nincs ott mindenki aki ott kéne legyen akkor úgy. nemtudom nekem olyan hiányérzetem volt tavaly is, most meg pláne az lesz. de mostmár több hónapja nyúzom Gábort is, és még így sem, szóval... föladom. majd Annával elhozzuk a fát. vagy nemtudom. az a baj hogy ha tényleg az lenne hogy ő nem akar ott lenni velem, akkor nem nyúznám, de ő azért nem akarja mert hogy ez családi dolog és nem akar útban lenni. és ezt már nagyon unom. anyut is megkérdeztem tök nem zavarná a dolog, szóval igazán nem értem. annyira fog hiányozni majd akkor. ott lesz a gyönyörű fa földíszítve, a vacsora, breezer minden, és se apu se Gábor nem lesz ott, csak anyu, hugi meg én. meg talán Laci. na mindegy.... nemtudok mit kezdeni vele. : (( istenem ettől most de rosszkedvem lett.... ="(((

Barnus.

]]>
Fri, 16 Dec 2011 09:44:28 +0100 19130_63847
barnu back in action http://mmt.blogger.hu/2011/12/15/bbia hátszóval majdnem átköltöztetődtem másik blogra. de aztán mégsem... : DD mostanában keveset írok, mert nem nagyon van lehetőségem sajnos. de azért igyekszem írni, amennyit csak lehet. majd pótlok, ha több esélyem lesz. : DD naszóval. megírtam életem első dalát gitárra! (gitárra kihangsúlyozva mert amugy már írtam dalt : DD) Gábornak szántam a dalt, mivel nemrég voltunk együtt fél éve. annyira boldog vagyok vele... : DD imáááádom. most olyan nagyon happy rágógumi hangulatomban vagyok. : DD csak ne fájna így a gyomrom. betegség.... nem voltam suliban sem. csak tegnap mentem be a történelem szóbeli vizsgára. és én úgy érzem hogy egész jól sikerült : DD vagy legalábbis nagyon nagyon remélem. négy tétel volt, én ebből kettőt tudtam jól, és pont kihúztam az egyiket^^ nagyon remélem hogy megvan a négyes mert ezenkívül összesen egy darab egyesem van.... >.<" na mindegy

                                                       

Barnu^^

 

                                                         

]]>
Thu, 15 Dec 2011 12:08:41 +0100 19130_63817
57. : DD http://mmt.blogger.hu/2011/12/03/57-dd "Minden olyan riasztó... Ám ha roppant erőre teszel szert, már semmi sem lesz az. Tudod merre kell keresned a poklot? A saját fejedben."
/Chrona-Soul Eater 16. rész/

olyan rég nem írtam ide, hogy hirtelen nem tudtam hogyan is álljak neki a dolognak... : DD *elgondolkodó fej* jött az ötlet: filozofálgassunk kicsit. ~nyújtózkodik~ nem minthogyha én olyan okos, vagy bölcs lennék.. ~ásít~ csak néha jól esik átgondolni a dolgokat amik körülvesznek... : DD meg azt hogy én milyen vagyok.. miben változtam... estébé ^^

szóval. boldog vagyok. határozottan. : DD

ez jó. nem?

De az. : DD

Sok animét nézek x"DD

ez is jó, azthiszem. : DD

Van egy több mint fél éves kapcsolatom, ami nagyon úgy néz ki, hogy még jóó sokáig fog tartani. ^^

ez a legesjobb.^^ *olyan animésen vigyorog*

 

erről jut eszembe. Bleach. Ichimaru. most őszintén. nem marha idegesítő az a hülye vigyor? márhogy nem is tud nézni. wááááh!!!!!

ki vagyok tőle. na mindegy. jókedvem van : DD csak hiányzik Gábor.^^ De ő mikor ne hiányozna? mnindig amikor nincs velem.... : //

tudjátok ki mosolyog állati aranyosan? Maka *.*

najó. majd következő alkalommal teszek föl verset vagy ilyesmit. : DD csak most nincs nálam az a füzet. >.<"

Pápá^^"

]]>
Sat, 03 Dec 2011 13:13:56 +0100 19130_63354
56. : DD http://mmt.blogger.hu/2011/10/02/56-dd Mivé lett a világ?

Fullasztóvá váltak a szavak
Dermesztő hidegben sötétlő alak
Néma külvilág ordít a csenddel
Életet, zajt és színeket rendel

Szürkül az úszkáló reggeli hajnal
Megfagy a szél süvítő hanggal
Meghal a csend, a mozgás, az élet
Megszűnik minden, múlnak az évek

Felnyílik fekete temető sírja
Halál sok bánatát rettegve sírja
Könyveknek lapjai üresen állnak
Lepkéknek testei hamuvá válnak

Meztelen igazság hamisan csorog
Létünk már csak a pénz körül forog
Értékét veszítve sír most a világ
Elhervadt lélek, Elkókadt virág

Fáj a lélegzés, fájnak a lelkek
Összetört szívek nyugvást nem lelnek
Éles a penge, hol meggyengült éltünk
Bizonytalan billeg, hiába félünk

Csekély-sok kívánság valóra nem válik
Arcunkról a maszk lassanként lemállik
Szememet inkább lehunyva tartom
Lehajtom könnyektől áztatott arcom

Fáradt vagyok már a világnak gőgjétől
Fáradt sok hibámtól, fáradt az élettől
Terveim értelmet veszítve zuhannak
Álmaim, vágyaim szakadékba rohannak

Felnézek az égre, mért a külső lett az első?
Elveszett az érték, ez lett az új fertő
Nem létezik szeretet, a megjátszás az új trend
Veszélyesek az utcák, a földön megszűnt a rend

Mivé lett a világ? Üres porhüvelyek,
Bábok, játékok, dobozok: emberek
Félve élő lények, Fényt kerülő képek
Mesterséges létünk, hamisított élet

Bűn bűnt szülhet, mondták, idős-bölcsebb elmék
De mi számít most bűnnek? Kedves bölcs-őkelmék
Lázadok, mert nem tetszik nekem az új rendszer
Bűn, ha ellenzem azt amit más ember rendel el?

Nyújtom a kisujjam, de te a karomat kéred
Ha én kérlek hogy segíts, te magadat félted
Csak úgy lógsz a világban, nem látod a szépet
Nem csillog a szemed, nem becsülöd léted

Kemény, hideg tekintettel taposol át máson
De hogy téged tiszteljenek, törvényként elvárod
Eltűnt minden természetes, hamis lett a világ
Te is érzed, látom, hát vedd észre a hibát!

By Yasu

 

]]>
Sun, 02 Oct 2011 12:01:03 +0200 19130_61338
55 http://mmt.blogger.hu/2011/08/26/55 ,,A csodák nem mások, mint mesék, amelyekbe mindannyian belekapaszkodunk, azt kívánva, bár igazak volnának."

Hát igen. Most van az a pont hogy nem tudom mi legyen. A legjobb barátomat elveszítettem, a legjobb barátnőet alig látom, a barátomat utálják a barátaim. A legjobb barátom nem hisz nekem. azt hiszi nem volt kedvem vele találkozni és ezért azt hazudtam neki hogy beteg vagyok, meg azért mert itt van Gábor.  miközben tényleg beteg vagyok. napok óta fáj a torkom, énekelni nem tudok, mostmár ott vagyok h köhögök is, tegnap is egész nap kvaszarul voltam. de mindegy. alapból nem tetszett amit mostanában csinál de ezzel most végleg kihúzta a gyufát. elegem lett belőle. csak kár hogy 9 évnyi barátságnak igy kell véget érnie. miért nem lehetnek meg egymás mellett az emberek normálisan? miért kell cseszegetniük egymást? még csak azt se kértem hogy szeressék egymást vagy ilyesmi csak hogy legyenek meg nyugiban. na mindegy. csak az a baj hogy szentem most mindenkinek elmondta h én milyen szemét vagyok, hazudok meg minden, és most engem fognak utálni azok akiket én szeretek. és ez viszont nagyon szar érzés. félek hogy elveszítem őket is. az nagyon nem lenne jó, főleg hogy eddig sem voltam top suliidőben mert ugyebár az osztállyal már úgy elvagyok, elvagyok, de nem az igazi. mindig sulin kívül éreztem magam jól. na mindegy. majd csak túlélem valahogy. mint eddig mindent ami történt velem. csak. most nagyon szükségem lesz Anyura, Apura, Hugomra és Gáborra. meg azokra akik hisznek majd nekem, és mellettem maradnak mint barát. remélem, hogy lesz ilyen.

,,Az az ábránd - elenyészett;
Az a légvár - füstgomoly;
Az a remény, az az érzet,
Az a világ - nincs sehol!"
/Arany János/

 

Megesett már, hogy beleharapott egy szép, piros almába és a magház mellől egy undorító féreg nézett vissza? Sok ilyen ember van manapság. Azt kell hogy mondjam, egyre több.
/Agatha Christie/

ehh. na mindegy.

Yasu

]]>
Fri, 26 Aug 2011 17:27:57 +0200 19130_59962
54! http://mmt.blogger.hu/2011/07/10/54 54!

csak így egszerűen

54!

belekiáltva a levegőbe felszabadultan, boldogan, felpörögve, Queen-t énekelve

54!

I want it all, I want it all, I want it all and I want it now!

Don't stop me, don't stop me, don't stop me, Hey! Hey! Hey!

Don't stop me, don't stop me, ooh, ooh, ooh!

Don't stop me, don't stop me, have a good time, good time!

Don't stop me, don't stop me, ooooooooh!

Yeah! (H)

: DD

Najó ennyih. olyan értelmes vagyok néha..... x"DDD de most túlságosan föl vagyok pörögve ahhoz hogy bármit írjak. x"DD

Yassuu^^

]]>
Sun, 10 Jul 2011 22:35:20 +0200 19130_58318
53... : DD http://mmt.blogger.hu/2011/06/11/53-dd naszóval. egy rövidke bejegyzést gyorsan. : DD szóval ez a nyári szünet első napja és határozottan jól indul. : DD itt aludt Gábor^^(L) és tökjó. aztán megyek Antóval ünnepelni mert szülinapja lesz éshh. hátszóval nagyon jó lesz. : DD és szóval mindenkinek boldog nyári szünetet aki olvassa ezt a valami blogszerű izét. : DD SCORE! ^^

Nah ennyi. : DD

Yassuu.^^

( YaY <3 ^^(L) : DD )

]]>
Sat, 11 Jun 2011 11:42:30 +0200 19130_57123
ötvenkettőőő^^ *-* http://mmt.blogger.hu/2011/06/10/otvenkettooo olyaaaan nagyon jókedvem van hogy csak na. : DD most ugy nemtudom. szóval jó^^  najóó szóóvaaaal *dobpergés* van barátom. :$ *luww* és naggyon japán fílingem van *-* ugyhogy most minden tökjóóó. olyan boldog vagyok hogy csak na.^^ most ugy annyira de olyan nagyon hogy nemtudok mit kezdeni magammal x"DDDDD

úúúj történetet írok. *-* a címe Démonok csábítása. ééééés úgy van hogy van egy bevezető aztán "tollak" vannak és minden tollon belül négy fejezet és a történet felváltva olvasható a két főszereplő Sylver és Shadow szemszögéből. Aztán majd ha kész lesz akkor begépelem. : DD

Máár végre nemsokára vége a sulinak^^ már csak egy hét. EGY HÉÉÉÉT!!! : DD ^^ és ennek most annyira örülök hogy nagyon. jön végre a nyári szünet.... és nagyon úgy néz ki hogy nyáron megyek le barátomhoz újszilvásra (vagyhova o.O) és annyira tökjóóó lesz. :DD majd sütünk pizzáát meg muffint meg majd nézzük a csillagokat már szinte mindent elterveztünk annyira tökjó leesz. : DD

Asziszem nagyon szeretem a horror filmeket. én erre így rájöttem. ilyen mazochista ember vagyok x"DDD

<-- na szóval ezt kezdtem el írni ugyebár kb egy héttel ezelőtt aztán elmentettem piszkozatban és nem folytattam x"DD szóval srry a szünetért. tehát kezdjük. megint. mármint. szóval folytassuk.

szóóval tehát. nyár van^^ no more school yeah. : DD *.skull to school.* ééés vágtam a hajamból. : DD igen, magamnak vágtam x"DDD a pályázatonsemmilyen helyezést nem értem el.... de nembaj nem adom fel. folytatom az írást, előbb utóbb remélhetőleg sikerül valamit elérnem. : DD sokat énekelek. : DD megvannak a macskafüleim^^ sőt még egy macskafarkam is van hozzá^^ szóval úgy tökjó. : DD és éééééhes vagyok. *meow*

Yassuu.^^ (Yendy Mendy with a Tabby feeling and got a baby goat SCORE or maybe not cuz i don't have one. okey, i feel so stupid i'm in a crazy mood, feelin' kinda cool, why am i feelin' so wrong? my head's in the game but my heart's in the song.. she makes this feel so right. well. i feel kinda english. i mean. im inda mood to talk like diss. yaay. and umm yupp. i have a four for english at the end of the schoolyear yeah. REALLYSCORE. and i'm singin' for the moment. Challenge Accepted. FuckYeah.(Y) : DD I AM HAPPY!! SCORE!!)

ReallyYassuu.^^ ByeByeEveryone.^^

]]>
Fri, 10 Jun 2011 20:13:37 +0200 19130_56816